2008-11-03

*Dr. Erbszt András és a Doctorfit csapatának * hála 63 éves koromra már több mint fél éve tökéletesen elmúltak a reumás fájdalmaim, és teljes mértékben  munkaképes vagyok, újból sportolhatok, mozoghatok félelem nélkül. (Ezt most lekopogom). Tavaly áprilisban kerestem fel a Doktor úrat, amikor a gerinckopásom miatt már 2 hónapja lábra sem tudtam állni a rengeteg bivalyerős gyógyszer és egyéb kezelés ellenére, nem reméltem, hogy 8 hét alatt a hihetelenül precíz diagnózis felállítása után a rendkívül széleskörű, az egész táplálkozásomra, életmódomra is hatásos terápiával, a valóban hatásos gyógyszerekkel, gyógytornával, maszírozással, és a klinika emberséges, életerőt adó légkörével ilyen hihetetlen eredményt produkál. Hálásan köszönöm szépen mindannyiuknak mégegyszer,

üdvözlettel

Koczka Sándor okl. gm.


2008-07-08

Ez maga a csoda!!!!

Dr. Erbszt András és azok az emberek akik körül veszik "csapata". 2007. decemberében csigolyatörésem lett. Mentő kórházba vitt, két nap után kezelés nélkül hazaszállítottak. Javaslat, 6 hét hasonfekvés. Semmi változás, fájdalom, mozgáskorlátozottság, stb. Gerinctornára elő voltam jegyezve, még jó hogy nem mentem el, mert az lett volna maga a bénulás. Törött csigolya és torna!!!

Ismerősöm javaslatára jöttem ide, a "csodavárba". Vizsgálatok, javaslatok, és testre szabott merevítő. 3 hónap alatt, műtétet megúszva összeforrt a csontom. Tudok ülni, fájdalom nélkül hajolni, tenni-venni. Udvarias, készséges emberek, akik segítségükkel tulajdonképpen az életemet mentették meg. Nagyon szépen köszönöm és egy életre hálás leszek, hogy megint egészséges vagyok!

Tisztelettel:
Botlik István


2008-05-29

Igen Tisztelt Erbszt Doktor!

Ezúton is szeretném megköszönni szakértelmét és rugalmasságát.
Ide mindig szívesen jön az ember, csak az a kár, hogy akkor általában okkal teszi. Viszont gyógyultan távozik!

Bárdosi Sándor
olimpikon bírkózó
sumó bajnok és bunyós


2008-05-05

Kedves Erbszt Doktor Úr!

Köszönöm mindazt a segítséget, amit cégemnek és az általam szponzorált harcművészeknek, harcosoknak nyújtottál!

Shield Security Service tulajdonosa
                     és
Magyar Kempo Szövetség elnök

2008-04-24

Nagyon nagy köszönettel tartozom Dr. Erbszt Andrásnak, mert meggyógyított. Újból tudok járni, teljesen megváltozott az életem.

Köszönöm!

Ludman Sándorné


2008-04-16

Köszönetet mondanék Erbszt Andrásnak és kollégáinak, hogy második porckorongsérvem után is lehetővé tették, hogy újból élvezhetem a mindennapi sportmozgás adta örömöket!

Deli László


2008-03-11

Ezúton is szeretném kifejezni hálámat Dr. Erbszt András úrnak odaadó munkájáért, szakértelméért, figyelmességéért és bátorításáért. Ülőmunkám és egy hirtelen fizikai túlterhelés következtében hatalmas kiszakadt gerincsérvem lett (L5- S1), a teljes bal lábam elzsibbadt, se ülni, se feküdni nem tudtam, sürgős műtéten estem át, ami Erbszt doktor úrnak köszönhetően komplikáció mentesen sikerült. Minden idelátogató betegnek üzenem: nyugodjanak meg, a legjobb helyen járnak!

Tisztelettel: Szabó Csaba


2008-01-15

Nyak, váll, bordaközi izomfájdalmaim voltak. A tünetek krónikussá válása indokolta a biorezonancia vizsgálatot, mely részletesen feltérképezte az összes lehetséges okát a szervezetemben, ami a gyulladások hátterében állhat.
Számomra megnyugtató volt a részletes állapotfelmérés. A Mora – terápia után kezdődő javulást tapasztalok.

Veres Gyöngyvér
Székelyföld-Csíkszereda


2007-12-18

Köszönetet mondok Dr. Erbszt Andrásnak és csapatának, amiért fizikai munkát végző páciensként elszenvedett porckorongsérvem ellenére oly eredményes műtétben és rechabilitációs kezelésben részesültem tőlük, hogy legnagyobb örömömre tovább folytathatom a szakmám.

Takács Sándor
2007-09-15

Köszönöm a jó emberi és orvosi segítséget!

Bizalommal:

Gyöngyvér


2007-08-18

Fejfájással kerestük fel a rendelést. Az előzetes vizsgálatok során nem találták a hónapok óta tartó fejfájás okát. Erbszt doktorúr javaslatára kerestük fel a doktornőt. A méréssel megállapította, hogy Candida fertőzése van a fiamnak. A MORA kezelések és a javasolt diéta hatására a panaszok 3 hét után jelentősen csökkentek, majd teljesen elmúltak.

(Gémesi Roland 11 éves)

Gémesiné Szabó Katalin


2007-06-18

"Te csak ilyen allergia orvos vagy?
Nyugdíjba megy a háziorvosunk és Hozzád szívesen jönnénk!"

R. Nikoletta 11 éves


2007-05-28

Orvosom is ebben hitt,
s meggyógyultam - Dr. Fit!
2006-12-03

Volt több sportsérülésem, a Mora-kezelésnek köszönhetően, jelentősen csökkentek a fájdalmaim és nem zavarta sportolás közben!

Krizsán Szabolcs


2006-11-03

Allergia vizsgálaton derült ki, hogy Viktor (13 éves fiú) candidiázis betegségben szenved. Ez állandó fejfájással, szénanáthával, bőrkiütéssel párosult.
A gondos orvosi kontroll és a három hónapos diéta – melyet nagyon szigorúan betartottunk – után teljesen tünetmentessé váltunk.
Köszönjük a gondoskodást, a segítséget!

Lucz Viktor


2005-08-05

Tisztelt Szerkesztőség!

Évtizedek óta élünk Torontóban.

2001-ben több helyen eltörtem a bokámat, és egy hosszabb operációban lemezt, csavarokat és drótokat raktak be mindkét oldalon. Utána sokat kínlódtam a lábammal, de a torontói sebész csak mondogatta, hogy nem érti panaszaimat, mert ő mindent rendben talált.

Tavaly júniusban a margitszigeti Thermal Hotelben dolgozó orvosokkal vizsgáltattuk meg a bokámat, akik a röntgen lelet után azt javasolták, hogy a bokámba beépített fémeket egy későbbi időpontban szedjék ki. A torontói sebész ismét azt mondta, hogy nem érti panaszaimat, de elolvassa a pesti orvosi szakvéleményt, elismerte, hogy a magyar orvosok véleménye helyes és hajlandónak mutatkozott újra megoperálni, bár figyelmeztetett, hogy a műtét után 6 hétig mankóval fogok járni.

Elhatároztam, hogy Pesten operáltatom meg magam, amiért sokan kinevettek. Át is jöttünk ismét a margitszigeti Thermal Hotelbe, ahol Nemes Péter igazgató úr megérkezésünk előtt operációmat megbeszélte Dr. Erbszt András sebész úrral, a Thermal Hotel gyógyászati igazgatójával. Június 13-án pénteken ez simán lefolyt a Honvéd Kórházban. ( A kórházba Dr. Erbszt András főorvos úr vitt el kocsijával és ő is vitt vissza a Thermalba).
Pénteken délelőtt volt az operáció és a főorvos úr utasítására szombaton már a Thermal éttermében vacsoráztam (MANKÓ NÉLKÜL!), és vasárnap már a városban járkáltam!

Sok-sok köszönetet mondok Dr. Erbszt András főorvos úrnak kitűnő szakmai munkájáét és odaadó kezeléséért (szombaton és vasárnap is kicserélte a kötéseket a szállodai szobámban), Dr. Vértes Péter főorvos úrnak a segítségért ( ő is meglátogatott a szobámban) és természetesen Nemes Péter úrnak, a Thermal Margitsziget igazgatójának, aki igen nagy elfoglaltsága mellett önzetlenül fáradozott, intézkedett és készségesen segített érdekemben.

Az orvosok itt nagy tudásúak, orvosi felszerelésük, műszereik kitűnőek, a legmodernebbek.
Sajnos a kórházak pénz hiányában nagyon szegényesek, sajnálom azokat, akiknek hosszabb időt kell kórházban tölteniük.

Kanadai barátaim és ismerőseim kinevettek (vagy sajnáltak) hogy én annyira hittem a magyar orvosokban!

Eszembe jutott egy régi dal:
Hiába van palotád Budán,
Pestre jársz a boldogság után!
Ennek dallamára:
Lehet orvos túl a tengeren,
Bokámat csak itt műtögetem!

Köszönettel:
Révész Miklós





rólunk írták:


Minden jog fenntartva: Dr. Fit Életmód Központ | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafikai terv és kivitelezés: Civertan Bt. (M.G.)
bezárás

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Név:

E-mail:



Feliratkozom a hírlevélre:

Lemondom a hírlevelet:

bezárás

BUDAPEST

Központi Rendelő
1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 16.
Telefon: (06 1) 302 5556
E-mail: info@doctorfit.hu

Budapesti Honvéd
Sportegyesület Orvosi Rendelő

1134 Budapest, Dózsa György út 53.

bezárás

GÖD

Aphrodité Hotel Rendelő
Aphrodité Sport- és Élménypark
2131, Göd, Nemeskéri K. M. u. 33.
Tel.: +36 (27) 337 667
Fax: +36 (27) 337 242
E-mail: info@aphroditehotel.hu

bezárás

TÖRÖKBÁLINT

Achilles-Med Kft.
Ortopédiai Magán Szakrendelő

2045 Törökbálint, Bajcsy-Zs. u. 43.
Telefon: 06-23/332-229
E-mail: info@achilles-med.hu
http://www.achilles-med.hu