Dworschák Anna:

A mozgás, a sport szervezett formában már három éves korom óta jelen van az életemben. Nyolc évig a ritmikus sportgimnasztika szépséges mozgásvilágát élveztem versenyszerűen, csapatban többször értünk el dobogós helyezést. Azóta is egymástól nagyon különböző mozgásfajtákat próbáltam ki, pl. klasszikus balett, pantomim, színpadi tánc, akrobatika, orkesztika (mozdulatművészet), lovaglás, társastánc. Lételememmé vált a mozgás, így aztán nem szerettem volna elszakadni tőle a tanulmányaimban és a munkámban sem, most is edzésben tartom magam.

Közben a gyógyítás iránt is elkezdtem érdeklődni, a kettő összekapcsolásaként diplomáztam gyógytornászként 1989-ben (Orvostovábbképző Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar). Munkámat a Testnevelés- és Sportegészségügyi Intézetben (Sportkórház) kezdtem. Itt találkoztam egy magasabb szintű rehabilitációs igénnyel, amely a sportba való visszatérést jelenti. Ezt követően a gyógytornászat többféle területén próbáltam ki magam, dolgoztam traumatológián, intenzív osztályon (Orsz. Traumatológiai Intézet), reumatológián, idegsebészeten, foglalkoztam légzésrehabilitációval, majd eltöltöttem hat évet a Szent János kórház mozgásszervi rehabilitációs osztályán.

Ezek alatt az évek alatt jöttem rá, hogy az emberi testnek egy csodálatosan működő, bonyolult és sérülékeny része érdekel különösen, a gerinc. És az is kiderült számomra, hogy még sokat kell tanulnom. Többféle tanfolyamot végeztem el az évek során, ezek közül kiemelném a McKenzie-féle gerinc diagnosztikai és terápiás módszert, amelynek három részét sajátítottam el, és a Barvincsenko-féle manuálterápiás tanfolyamot, amelyet 2006-ban a SOTE által szervezett vizsgával eredményesen zártam.

A szakmámban eltöltött 25 év alatt megszerzett tudást és tapasztalatot szeretném felhasználni a DoctorFit Gerincambulancián annak érdekében, hogy a hozzám forduló mozgásszervi panaszokkal élők lehetőségeiből közösen a lehető legtöbbet hozzuk ki, a megtanult mozgásokat mindennapjaikba beépítve, életük minél teljesebb legyen. Meggyőződésem, hogy az emberi testet csodálatosan alkották meg, és ezért – ameddig csak tehetjük – a szervezet saját gyógyító folyamatait kell felhasználnunk a műtét helyett. Nagyon fontos számomra a kapcsolat is a pácienseimmel, mert hiszem, hogy a lélek is gyógyít.

Munkatársaink